Nézem az égen azt a ragyogó csillagot.
Csak ülök szótlanul és némán hallgatok.
Várni fogsz rám és odajössz majd elém,
Ha eljön a perc mikor elveszik a remény?
Ott is szerethetünk, boldogan élhetünk?
Minden földi gyönyört az égbe vihetünk?
Ott nem fáj a csalódás nem fáj az élet?
A sötét éjszakáktól nem kell, hogy féljek?
Ha el kell majd mennem, várni fog valaki?
Ott a csillagokon túl, él még majd valaki?
Nincsenek könnyek, nincs többé bánat?
Ott minden földi ember boldoggá válhat?
Ha bűnt követtünk el ott meglakolunk?
Ha rosszat cselekedünk, elkárhozhatunk?
Vagy nyugalom vár rám, béke és szeretet?
Ki a Földön szeretett ott is szerethet?

Megállt az idő, oly csendes az éj,
halk szavú tündér az életről mesél.
Szomorú ódája bús és lázadó...
Ezt hallgatni jó, de szívet fájdító.
Valaki most sír, egy könnycsepp csordul,
az én arcomon is egy bús lassan elindul....
